Egyesületünk céljai:
Megvalósítási stratégia:
- az önellátási törekvések támogatása (készítsd magad)
- hagyományos technikák újjáélesztése, vagy átgondolása a mai kor embere számára
- hulladékmegelőzés / természetes alapanyagok népszerűsítése / a már meglévő hulladék újra (gondolása) hasznosítása, a környezet és természet védelmének alapelvei mentén.
- egészséges életmód népszerűsítése és megvalósíthatósága a mai kor embere számára
- hasonló gondolkodású emberek közösség építése (amolyan modern kori fonó)
Megvalósítási stratégia:
- kézműves és interaktív foglalkozások
- hasonló rendezvényeken való részvétel
- céges rendezvények
Miért jó ÚHU-snak lenni?
Nagyanyáink a nemzedékről nemzedékre ösztönösen áthagyományozott szokások szerint éltek. Hatalmas tudásuk volt, de a fogyasztói társadalom kidobta, felülírta ezeket. Mára az életünk tele van olyan szokásokkal és dolgokkal, amelyeket a „fejlődés” hozott el nekünk, mégsem érezzük jól magunkat benne igazán.
Mi megkeressük és újraépítjük ezeket a régi szokásokat, hagyományokat.
A nem is olyan távoli múlt falusi életére úgy tekintünk vissza, mint egy idilli világra, ahol a háziasszonyok takarékos és egyszerű módon vezették a háztartásukat, maguk termelte zöldséget és saját nevelésű baromfit használtak fel a konyhán, mindent befőztek, ami megtermett. Ruháikat maguk szőtte vászonból vagy gyapjúból készítették. Hamulúggal vagy sziksóval (mosószódával) mostak, ehhez esővizet használtak. A ruhaneműt napon szárították. Ez a kép legfeljebb a hímzett falvédőkön létezett, mégis sokakat arra ösztönöz, hogy maguk mögött hagyják a várost, és kisebb-nagyobb falukban kezdjenek új életet.
Annak idején persze a városi élet is más volt. Ennek idealizált lenyomatát is sokan idézik fel, például Magyar Elek (Ínyesmester) cikkeiben bukkanhatunk értékes leírásokra a XX. első felének városi háztartásairól. Ez az élet is gyökeresen más volt, mint a mai városi lét. Hogy idilli lett volna, mondjuk, a milleniumi városi élet? Nem hiszem.
Van azonban sok értékes tudás, amit felhasználva a falusi és a városi életet tudatosan újjászervezhetjük, és egy élhetőbb világot hagyhatunk az utókorra. Tudatosan beépíthetjük a mindennapjainkba ezeket a szokásokat, ésszerűen kiemelve belőle azokat az elemeket, amelyek ma is működnek.
Törekszünk arra, hogy ne egy korszakot elevenítsünk fel, hanem a múltból elővegyük azokat az értékeket, amelyek elsősorban a városi életben segítenek egy minőségi életet létrehozni. Úgy érzed, a te életedben is eljött az a pillanat, amikor elég volt a rohanásból, a sok műkajából, már nem tudod mi van a samponodban és változtatni szeretnél?
Gyere, alkoss velünk egy új városi életmódot!
Ha csatlakozni szeretnél, töltsd ki a Csatlakozási nyilatkozatot és juttasd el hozzánk!

- megtermeljük, amit lehet: kertészkedünk, vegyszerek nélkül
- újrahasznosítunk (használati tárgyak és ajándékok hulladékból)
- az egészséges életmódhoz vezető utat is próbálgatjuk (hagyományos étkezés, ételkészítési eljárások, tartósítás, tárolás – nincs felesleges élelmiszer)
- népgyógyászat (gyógynövény, házi szerek, kozmetikumok)
- hagyományos módszerek a ház körül – alomszék, házi energiatermelés, szupervályog
- közösségeket formálunk a közös tevékenységek által (fonó, közös ünnepi készülődés, kirándulások)

|
|